Equibrilyum
Szerintemezazegész: Szorít a ház a világ fesztiváljain

Szerintemezazegész: Szorít a ház a világ fesztiváljain

2023. június 1-től november 27-ig

A Jakabovics Tibor: Szerintemezazegész című könyve ötletéből született, Buzási Gyopár-Orsolya által rendezett SZORÍT A HÁZ című animációs filmünk első vetítése, azaz a magyar premier a 11. Budapesti Friss Hús Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon történt meghívásos alapon, versenyen kívüli szekcióban- Gyermekfilm Kategóriában került bemutatásra a film 7 évestől 10 éves korú gyermekek részére június 1. és 7. között.
https://www.frisshusbudapest.com/


A második vetítés, az első versenymeghívás a 16. alkalommal megrendezésre került KAFF - Kecskeméti Animációs Film Fesztiválon történt, melyen Televíziós sorozat verseny kategóriában szerepelt a film, mind a Magyar versenyprogramban, mind az Európai filmek versenyszekciójában megmérettetésre került Szerintemezazegész: Szorít a ház címmel, és végül elnyerte a fődíjak egyikét, a Bálint Ágnes-Díjat.
https://2023.kaff.hu/


A következő fesztiválmeghívás a Kalifornia állambeli idén 20. alkalommal megrendezésre került San Diego International Kid’s Film Fesztiváltól érkezett, mely fesztivál augusztus 25. és 27. között került megrendezésre, és ahol Rövidfilm Kategóriában versenyzett a film.
http://sdkidsfilms.org/2023SDIKFF/2023SDIKFFshort.html


A következő fesztiválszereplés, a szerbiai Jagodina városában 11. alkalommal megrendezésre kerülő AnimatorFest/European Youth Festival of Animated Film Fesztiválon volt, ahol Gyopár előző filmje, Az utolsó mese is szerepelt. A fesztivál szeptember 6. és 10. között került megrendezésre, ahol az Európai Rövidfilm Szekcióban versenyzett a film, és ahol a filmet a fesztivál Külön-díjával (Special Mention) illették.
http://www.animatorfest.com/


A következő fesztiválszereplés az idén 10. alkalommal Kijevben megrendezésre kerülő Linoleum Kortárs Animációs Fesztivál (Linoleum Contemporary Animation and Media Art Festival) nemzetközi versenyprogramja, mely október4. és 8. között kerül megrendezésre.
https://linoleumfest.com/en/program/competition-programs/blocks/tight-house


A film bekerült az idén 12. alkalommal megrendezésre kerülő olaszországi International Tour Film Fesztivál versenyprogramjába Animációs film Kategóriában. A vetítéseknek Lazio régió több helyszíne, a versenyvetítéseknek pedig a Róma melletti Civitavecchia városa adott otthont október 4. és 8. között. A film elnyerte az Animációs Szekció Fődíját. A díjkiosztó gálára október 8-án vasárnap este került sor, amelyre a fesztivál vendégül látta az alkotókat.
https://www.internationaltourfilmfest.com/en/opere-selezionate-2023


Az olaszországi fesztivállal pontosan egy időben, tehát október 5.és 8. között kerül megrendezésre, idén a 68. alkalommal a MAFSZ (Magyar Független Film és Video Szövetség) Országos Függetlenfilm Fesztiválja, az idei helyszín Balatonboglár, ahová szintén versenymeghívást kapott filmünk.
https://www.mafsz.hu/


A következő fesztivál a Budaörsi Primanima World Festival of First Animations. A fesztivál a kezdetekben csak elsőfilmes alkotók munkáit mutatta be, a későbbiekben azonban már nem csak kezdő filmesek munkáit vetítik, egyéb szekciók is várnak a filmesekre. Filmünk a Gyermekfilm Verseny Kategóriába kapott meghívást. A fesztivál idén 11.alkalommal, október 11. és 14. között kerül megrendezésre.
https://primanimafestival.hu/


A következő fesztivál, az idén első alkalommal megrendezésre kerülő Független Magyar Filmszemle, mely szintén nemzetközi fesztivál (Independent Hungarian Film Festival), díjra nominálta a filmet. A film Rövidfilm Kategóriában versenyez, az Arany, Ezüst, illetve Bronz Homokór a díjak egyikét fogja kapni. A fesztiválon már kizárólag a díjra nominált filmeket vetítik le október 14-én és 15-én. A fesztivál Budapesten kerül megrendezésre, a helyszín még pontosítás alatt (Art Mozik, Cinema Multiplex Mozik, ill. a szervező, az In Ferus Filmstudio helyszínei (Kálvin téri stúdió, ill., 1224 Bp Barackos út 44.)
https://ihffestivalcom.wordpress.com/


Az Istanbul Universal Kids Film Fesztivál szintén versenyprogramjába választotta a filmet. A fesztivál idén 11. alkalommal kerül megrendezésre október 13. és november 5. között, ahol filmünk Rövidfilm Kategóriában versenyez.
https://filmfreeway.com/UNIVERSALKIDSFILMFESTIVAL


A következő fesztivál meghívás a Walesi The Children’s International Film Fesztiváltól érkezett, mely idén 3. alkalommal kerül megrendezésre Tredegar városában október 19-től 21-ig. Itt filmünk a „Fesztivál Legjobbjai” /”Best of the Festival” kategóriában a „Legjobb Vágás”/”Best Edit”díjára lett jelölve.
http://www.childrensfilmfestivalofwales.com/


Az idén 5. alkalommal megrendezésre kerülő Cinemira International Children’s and Youth Film Fesztivál is versenyprogramjába válogatta a filmet. Filmünk a 10-től 13 éves korú gyermekfilm kategóriában versenyez. A Gyermekfilmes Szekciók vetítésére október 28-29-én kerül sor a Kristály Színtérben, a Margitszigeten.
https://www.facebook.com/cinemira.kidfilmfestival/


A Marosvásárhelyi AlterNative Film Fesztivál is versenyprogramjába válogatta a filmet, ahol 30 perc hosszúságig különböző műfajú rövidfilmek mérettetnek meg egymással. Az erdélyi filmes seregszemlére idén 31. alkalommal kerül sor november 1. és 5. között, a fesztiválon a filmrendező, Búzási Gyopár-Orsolya korábbi filmjei is szerepeltek már, vizsgafilmje, a „Babuka a fűben” 2017-ben a ’Legjobb Diákfilmnek járó díjat” hozta el, „Az utolsó mese” című alkotása pedig 2021-ben a „Zsűri Külőndíját” kapta.
https://alternativeiff.ro/2023/


A legfrissebb hír pedig a New York Animation Film Award Fesztivállal kapcsolatos, mely idén 3. alkalommal kerül megrendezésre november 27-én és 28-án, ahol az előzsűri döntése alapján középdöntős helyezést ért el a film.
http://nyafa.com/


Kapcsolódó könyveink:
Szerintemezazegész